Sokat meséltünk már a POLCZ ételekről, az alapanyagokról, amiket használunk, mutattunk recepteket, amikkel gyorsan finomat varázsolhattok akár az egész családnak. Persze ezt a jó szokásunkat nem fogjuk elhagyni, de most valami másról mesélünk Nektek, hiszen arról még nem írtunk, hogy milyen a munka a POLCZ csapatban.
Azt ugye sokan tudják, hogy ,,minden egy üveg lecsóval” kezdődött, de azóta nem csak a kínálat, hanem a létszám is nőtt.
Az ötlettől az asztalotokra
Arról már többször is írtunk, hogyan is született meg a POLCZ termékcsalád, de azt is tudjátok, hogyan jut el Hozzátok? Sokan munkálkodunk azon, hogy a megfelelő minőségű ételeket, a megfelelő csomagolásban kapjátok meg.
A gyártási heteken először mindig az alapanyagok érkeznek be, ilyenkor sok tonnányi árut kell átvenni és ellenőrizni. Majd kimérjük a receptekhez szükséges alapanyagokat, már annak megfelelően, ahogy felhasználásra kerülnek. Főzéskor az előkészített alapanyagok megfelelő sorrendben a hatalmas üstökbe kerülnek és összefőzzük. Mikor kész egy főzet, a töltősoron elindul az adagolásuk üvegekbe. A sor végén az üvegekre vákuumzárással rákerül a lapka, majd mennek is a hőkezelő gépbe. Ilyenkor több tízezer darab konzervünk készül el.
A raktárunkban megkapják a szép színes külsőt, majd bekerülnek egy dobozba és elutaznak Hozzátok vagy a partnereinkhez. A csomagolási folyamatot fő-fő raktárosunk, Miki vezeti le, de szerencsére nem kell egyedül megbirkóznia a sok rendeléssel, hiszen szorgos kezek segítik a munkáját.
Gondolhatnátok, hogy itt akkor be is fejeződött a teendők sora és elégedetten hátra is dőlünk, ha elment tőlünk a Posta. Nos, nem.
Az irodánkban több hatalmas asztal köré gyűlve találjátok az ,,irodai különítményt”. Itt aztán pörög a munka, hiszen Barbi, aki a beszerzés vezetője, folyamatosan azon sürgölődik, hogy még jobb alapanyagokat találjon az ételekhez és meg is rendelje azokat. Eszter, aki a pénzügyes kolléganőnk, folyamatosan zsonglőrködik a könyveléssel kapcsolatos papírokkal, egyeztet a partnereinkkel és bárkivel, akinek a számlák kapcsán kérdése van.
Értékesítőink, Attila és Lívia térfelén folyton égnek a vonalak, ha épp nem telefonálnak vagy e-maileznek, akkor a sales ötleteikkel bombáznak minket. De mi ezt nem bánjuk, hiszen ezért szeretjük őket.
Ari kolléganőnk felelős az ügyfélszolgálatért, így általában a telefon és e-mail ,,végén” is vele találkozhattok, Nóri pedig a social média és a blog háttérmunkálatokért, fotókért felel.
Szabi a legfrissebb élelmiszermérnök kollégánk pedig Gáborral és Vicával dolgozik szoros együttműködésben legújabb projektjeinken.
A POLCZ alapítók, Vica és Gábor persze folyamatos kapcsolatban áll mindenkivel. Ők aztán nem azok a vezetők, akik előreküldik a dolgozókat a ,,harcba”: ugyanúgy részt vesznek a gyártáson és a mindennapi teendőkben a mai napig.
Az irodában és a raktárban is szimbiózisban folyik a munka, ha pedig valaki kicsit elúszna a teendők tengerében, mindig akad egy-egy segítő kéz, aki kihúzza a csávából. Így lehet igazán jó a csapatunk.
A munka után édes a pihenés
Emellett sok minden mást is együtt csinálunk, így, ha új ízeket tesztelünk, akkor a kóstolások is közösen folynak. Ilyenkor együtt véleményezzük a főzeteket és addig munkálkodunk, amíg tökéletesek nem lesznek.
Nyáron és karácsony előtt mindig jut idő egy kis kikapcsolódásra is, ezek a szuper csapatépítők mindig izgalmasan alakulnak. Vagy egy Borfesztivál látogatással a Várban, vagy gokart versennyel és társasozással, beszélgetésekkel. Ilyenkor derülnek ki a ,,rejtett” képességek, mint például, hogy Eszter a női gokart bajnokunk.
Egy ideje pedig együtt izgulunk és álmodozunk, hiszen tavaly nagy fába vágtuk a fejszénket, amiről később még fogunk mesélni. Annyit viszont elárulunk, hogy hamarosan nagy álmunk válik valóra, ami lehetővé teszi a további növekedést!
Ezek vagyunk mi, ez hát a POLCZ csapat. Jó hangulatban, egymást segítve egyengetjük a POLCZ ételek útját Hozzátok.
Van egy jó hírünk!
Ha szeretnétek Ti is ilyen fiatalos környezetben dolgozni és egy klassz csapat részei lenni, akkor erre 2021-től még több lehetőségetek lesz! Hála azoknak a fejlesztéseknek, amiken jelenleg is dolgozunk.
Weboldalunkon létrehoztunk egy ,,Állások” fület, ahol kedvetekre válogathattok a betöltendő pozíciók közül.
Lessétek meg őket! Ha úgy érzitek, Nektek szól egy felhívás és magatokra ismertek, jelentkezzetek bátran az info@adalekmentesen.hu email címre!
Ha pedig tudtok valakit, akire illik az adott leírás, osszátok meg Vele bátran a jó hírt! Hátha így találjuk meg álmaink új POLCZ csapattagját!
12 féle POLCZ étel online vásárlása